Úgy fest, a befektetők óvatosan ismét a kriptopiacok felé fordulnak a “kripto tél” után. 2023 utolsó negyedévében már újra nőttek az év során addig visszaesést mutató kriptopiaci befektetések.
Bár a tavaly év végi 2,5%-os növekedés nem garancia semmire, az látszik, hogy valami elindult.
Kriptopiaci esés
A bitcoin megjelenése óta megszaporodott kriptodevizák egyszerre váltottak ki ámulatot és mélységes gyanakvást a digitális piacokat követő érdeklődőktől – és persze a befektetőktől. A korai idők mesés meggazdagodásról szóló sztorijai sokakat ösztönöztek befektetésre. De az olyan hatalmas botrányok, mint az FTX összeomlása (melynek kapcsán 110 évi börtön fenyegeti a kriptotőzsde volt vezetőjét) közben alaposan meg is ingatták a kriptókba vetett bizalmat. (És persze az sem segített, hogy mindeközben kisbefektetők ezrei buktak hatalmasat a kriptopiacokon).
A “kriptózás” több sikeres év után először 2022-ben esett vissza, amikor a központi bankok megemelték alapkamataikat. Emiatt az olyan kockázatosabb befektetések felől, mint amilyenek a kriptodevizák is, a befektetői pénzek megindultak a biztonságosabb eszközök felé, amelyek így már értelmezhető hozamot biztosítottak.
Felfelé ívelő kriptopiac
Azóta azonban újabb fordulat következett be: a bitcoin egy év alatt bőven megduplázta az értékét (sőt, azóta történelmi csúcsot is döntött), de az olyan kriptovállalkozások, mint a Coinbase részvényárfolyama is jókorát nőtt. Újabb emelkedést hozott az, hogy az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) és a Londoni Értéktőzsde is jóváhagyta a bitcoin ETN-ek (az ETF-ekhez hasonló tőzsdén kereskedett alapok) kereskedelmét. Ezzel olyan hagyományos, nagy alapok is befektethetnek a kriptodevizákba, akik eddig kerülték ezeket a rizikós eszközöket.
Ezek a döntések további lökést adhatnak a kriptopiacoknak: egyes elemzések 5 év alatt 55 milliárd dolláros növekedéssel számolnak, de vannak olyan jóslatok is, amelyek alapján már idén év végéig 50-100 milliárd dollárnyi befektetés érkezhet ezekbe az alapokba. A bitcoin árát egyébként az is felfelé tolhatja, hogy idén áprilisban történt meg a négyévente eljövő “felezés”, vagyis idén a felére csökkent a bitcoinbányászok haszna (a bányászatért kapott tokenek összege).
A növekvő érdeklődés és árfolyamok a befektetők fantáziáját is megmozgatják. Szakértők szerint idén a kriptókkal kapcsolatos pénzügyi és technológiai megoldások kaphatják a legnagyobb fókuszt. Gondolhatunk itt az olyan megoldásokra, mint a valós, fizikai vagyonelemek digitalizációja, vagy az évek óta sláger blokkláncok technológiája. A közelmúlt egyik fontos befektetése volt például a Wormhole által megszerzett 225 millió dollár, de olyan sikeres cégek, mint például az Nvidia is a kriptobefektetések felé fordultak (az Nvidia a Together.ai nevű platform fejlődését támogatta).