Videocall, avagy a dantei internetpokol hetedik bugyra.
A 2020-as évnek még közel sincs vége (habár már pislákol valami fény az alagút végén), de ez a tíz hónap is annyi kihívás elé állította a világot, mint amennyit máskor egy évtized támaszt. A covid-19 világjárvány számos negatív következménye közül az egyetlen, amely mindenkit érintett — ilyen vagy olyan formában —, az a hónapokig tartó bezártság. A(z önkéntes) karantén, kijárási tilalom és a társas izoláció pedig nemcsak egyéni szinten jelentett fizikai, mentális és anyagi terhet, hanem a vállalatok működési modelljét is alapjaiban változtatta meg.
A nagy bumm
Ennek folyományaképpen a “mentsük a menthetőt” ősi vezérelvet követve, olyan szektorokban is bevezették a távmunka jövőbe mutató intézményét, ahol ez eddig teljességgel elképzelhetetlen volt. Ezt követően pedig a virtuális tér leképezte a céges munkafolyamatokban és viszonyrendszerekben rejlő összes pozitívumot és negatívumot, köztük élenjáróként a személyesen is számtalan buktatóval kecsegtető vállalati feketelyukat: a meetinget.
Tárgyalás, brainstorming, egyeztetés, konferencia: nevezhetjük akárminek, a virtuális térben zajló megbeszélések bingóját mind jól ismerjük. — Mivel a legtöbb videohívás már két résztvevő között is telitalálatos. Ráadásul a beszélgetés résztvevőinek számához viszonyítva, a felmerülő technikai malőrök mennyisége exponenciálisan nő.
tfw tomorrow is monday and you gotta go back to being on zoom calls for 8hrs pic.twitter.com/ImPxh0aGAR
— Kamau (@Kamaumaumau) March 30, 2020
Ismerős érzések
A videokonferenciák alkalmával nemcsak azt tapasztalhattuk meg, hogy milyen remekül el lehet tölteni a meetingre szánt időtartam háromnegyedét azzal, hogy ki-be kapcsolgatjuk a menetrendszerűen a legfontosabb pillanatban befagyó kameraképet, nem találjuk a chatablakot, eltűnik a kép, ne adj isten, a hang is, nem működik a beszélő mikrofonja, vagy épp ellenkezőleg, azt hallgatjuk, hogy értekezletünk egyik résztvevőjénél a gyerek sír, míg a másiknál az edényekkel csörömpölnek, a harmadiknál pedig természetesen ugat a kutya, hanem az is köztudottá vált, hogy mindezzel az a legnagyobb probléma, hogy ezekből az amúgy is végtelennek tűnő, teljesen értelmetlen és hasztalan beszélgetésekből semmilyen módon nem tudunk elszabadulni. Legalább is biztosan nem a jól bevált “muszáj mennem” indokkal.
my boss turned herself into a potato on our Microsoft teams meeting and can’t figure out how to turn the setting off, so she was just stuck like this the entire meeting pic.twitter.com/uHLgJUOsXk
— Rachele Clegg (@PettyClegg) March 30, 2020
Apró örömök
Néhány szerencsés kiválasztott közülünk olyan vállalati Darwin-díjat érdemlő jeleneteknek is szemtanúja (és elszenvedője) lehetett az elmúlt hónapokban, mint amikor egy teljes meetinget meg kell ismételni, mert a fent említett problémák valamelyike (mindegyike) elgáncsolta az első próbálkozást. Vagy amikor a social distancing irányelveknek megfelelő, virtuális sörözés alkalmával beállított Skype háttér adja meg a másnap reggeli hétindító értekezlet alaphangulatát.
De ahogy minden kezdet: a távmunkára való átállás is nehéz. A videokonferencia technológiai lehetősége nélkül azonban mindannyian sokkal rosszabbul jártunk volna. Az ebben a témában születő rengeteg meme alapján pedig talán az a konklúzió is levonható, hogy ezek a kis, mindennapi szenvedések végső soron több örömet és nevetést okoztak ebben a megterhelő időszakban, mint amennyi bosszúságot.
