A Google továbbra is a keresők királya, az összes internetes keresés nagyjából 84%-a történik a platform segítségével.

A keresőalgoritmust idén is töretlenül fejlesztik, nemrég pedig kiderült, milyen változások várhatók a Google Ads reklámok terén és a Google Shopping vásárlási platformon 2023-ban és azt követően. Lássuk, mire készülhetünk!

Egyre finomodó Google-keresések

A Google jól ismert keresőlapja hosszú évek óta szinte alig változik, de ebből nem érdemes arra következtetni, hogy a mögötte dolgozó, a kereséseket segítő motor is ugyanaz lenne. A Google saját bevallása szerint évente több ezer alkalommal csiszolgatja keresőalgoritmusát, hogy a 150 nyelven naponta több milliárdszor lefuttatott keresések egyre pontosabb eredményt adjanak.

A cég tájékoztatása szerint 2021-ben több mint 11.500 kísérletet és 757 ezernél is több tesztet folytattak le a Google keresőalgoritmussal foglalkozó szakemberei. Ezekből szám szerint 4366 javaslat született a keresések javítására. A javaslatok aztán egy szigorú folyamaton mennek át, melynek során mérnökök és adatelemzők döntenek azok sorsáról. Az áldozatos munkának meg is lett az eredménye: az elmúlt öt évben több mint 40%-kal csökkent az irreleváns találatok száma a keresőoldalakon.

A Google célja az újításokkal

Talán a technikai újításoknál is érdekesebb, hogy mi a változások általános célja. A Google alapvetően arra törekszik, hogy a felhasználók egyre természetesebb és intuitívabb módon kereshessenek a platformon, kereséseikre pedig hasznos és releváns találatokat kapjanak. 

Hogy ez mit is jelent a gyakorlatban? Ahogy évek óta, továbbra is prioritást élvez az eredeti és jó minőségű tartalom a keresési eredmények oldalain (SERP, vagyis search engine results page). A Google emellett nagyobb hangsúlyt fektet a szakértők által írt termékleírások és vélemények megjelenítésére is, így megkönnyítve a vásárlást. De érkeztek hírek pár konkrét gyakorlati újításról is, ezeket alább részletezzük.

Abban összességében nincs változás, hogy a Google hogyan áll a felhasználók SEO (vagyis keresőoptimalizációs) törekvéseihez: a keresőóriás képviselői szerint a SEO hasznos, mert megkönnyíti a Google számára, hogy megtalálja a megfelelő oldalakat. Mindamellett kár megpróbálni “kijátszani a rendszert” – a lényeg továbbra is a jó minőségű tartalom előállítása valódi emberek, nem pedig az algoritmus számára.

Milyen Google-újítások várhatóak 2023-ban?

Az intuitív keresést segíti a Google egyik újítása, a “multisearch” is. Ennek keretében telefonunkkal egyszerűen lefotózhatunk valamit, hozzáadhatunk pár keresőszót, és azokat a képpel együtt használva kereshetünk. A Google arra készül, hogy ezt a holisztikus keresést kibővítse a felhasználó lokációjával is, így hozzánk térben is közel eső (vagyis relevánsabb) találatokhoz juthatunk majd a multisearch segítségével.

A Google emellett egyre több, felhasználók által kreált tartalmat (például beszélgetéseket, fórumbejegyzéseket vagy szakértők által készített oktatóvideókat) is beemelni készül a találatok közé. A felhasználók vagy szakértők termékismertetői is feljebb kerülhetnek a találati listán. 

Az a már létező gyakorlat sem változik, hogy a mobil eszközökön gyorsan és jól megjelenő weboldalak elsőbbséget élveznek a mobilos kereséseknél. De mobilon gyakrabban kaphatunk az eszközhöz releváns (például a platformunknak megfelelő applikációs vásártérre mutató) találatokat is.

Összességében tehát számtalan újítás fogja kényelmesebbé és hatékonyabbá tenni a Google segítségével történő kereséseket 2023-ban és azt követően. De nincs gyökeres változás abban, hogy egy weboldal üzemeltetőjeként vagy hirdetőként hogyan érjünk el jobb helyezést a kereső találati listáján: gyártsunk releváns, valóban hasznos és az embereket érdeklő, de az algoritmus által is könnyen “emészthető” tartalmakat, amiket így könnyebben meg fog találni közönségük.