A Facebook nem aprópénzzel gurigázik elképzelései megvalósításában.

Május eleji bejelentésük szerint idén globálisan 7.5 millió dollárt kívánnak fektetni a közösségek támogatásába. Ez a típusú inkubátorprogram 2019 óta fut, ráadásul a visszajelzések a kezdetek óta azt mutatják, hogy jelentős sikerrel. A támogatott vezetők beszámolói alapján a Facebook szerint a program kezdete óta majdnem kétmillió ember életét érintették az általuk biztosított pénzforrásból létrehozott programok, szolgáltatások és tevékenységek.

Az idei programra május 4-e és 31-e között lehetett pályázni az 50.000 dolláros tőkeinjekcióra, illetve a vele járó nyolchónapos intenzív képzésekre és mentorprogramra. A kiválasztottakat három egymásra épülő fázisban fejlesztik: először megerősítik a közösséget, ezt követően megtervezik az új kezdeményezést, végül pedig megvalósítják a tervet. A Facebook korábbi tapasztalata és ígérete szerint a résztvevők lehetőséget kapnak közösségük küldetésének, folyamatos fejlesztésének, összetartó erejének kidolgozására, illetve finomítására. Megtanulhatják a csapatvezetés hatékony technikáit, valamint bevonhatnak a közösségi célokat elősegítő partnereket. Emellett elsajátíthatják a közösségi bevételszerzés ismert és működő módszereit, illetve modelljeit, továbbá megismerhetik a szervezeti struktúrákban rejlő lehetőségeket, amelyek segítségével maximalizálható az adott közösség tevekénységének hatása.

Kiknek szól?

A programra bármely olyan legalább egy éve létrehozott, minimum 1000 fővel rendelkező közösség jelentkezhet, amely Facebook csoportja 18 évnél idősebb adminokkal rendelkezik és a következő országok valamelyikében van jelen: Argentína, Kolumbia, Chile, Peru, Mexikó, Brazília, Egyesült Államok, Fülöp-szigetek, Indonézia, Thaiföld, Szingapúr, Malajzia, Egyesült Királyság, Németország, Svájc, Ausztria, Dél-Afrika, Kenya, Nigéria, Egyiptom, Marokkó és India. Ez utóbbi körülmény sajnos a program indítása óta nem változott, ugyanis a program egyelőre kizárólag spanyol, portugál, német és angol nyelveken zajlik. Ettől még a jövőben könnyen lehet, hogy kiterjesztik olyan csoportokra is, akik ugyan a felsoroltaktól eltérő országokban vannak jelen, de magas szintű kommunikációra képesek a felsorolt nyelvek egyikén.

A Facebook egyébként igen nagy figyelmet fordít a közösségépítésre, nyilvánvalóan azért, mert helyesen felismerték, hogy éppen ez a platform jövőbeli működésének záloga. Minél több közösség van a Facebookon, annál többen használják az alkalmazást. És minél erősebbek ezek a közösségek, annál gyakrabban használják az alkalmazást. Megéri tehát stabil, jól működő és összetartó közösségek építését támogatniuk. És ha leszámítjuk a bizonyított tényt, miszerint a Facebook károsan hat a mentális egészségre, valamint általánosan erodálja a figyelemre és a koncentrációra való képességet, akkor akár humanitáriusnak is nevezhetjük ezt a közösségépítő tevékenységet.

A cég ezen kívül rendszeresen indít egyéb, más készségre fókuszáló inkubátorprogramot. Van például kereskedelmi, illetve kapcsolatépítési tematikájuk is, de úgynevezett power adminokat (egymást támogató és segítő, kiemelkedően nagyszámú taggal rendelkező csoportok vezetői) és tanulmányi laborokat is szerveznek. Utóbbiakon személyre szóló, heti rendszerességű workshopokon terjesztik a közösségépítéssel kapcsolatos ismeretanyagot és a csoportvezetés mesterségének minden csínját-bínját. A programjaik között több olyan is előfordul, melyek részvevőinek még ingyenes irodát is biztosítanak a lokális Facebook székházban, valóban mindent megtesznek tehát, hogy a programok sikerrel képezzék ki a platform sajátbejáratú médiahadseregét.