Bár az európai gazdaság globális összehasonlításban az elmúlt évek távlatában jól teljesít és több iparágban vezető szerepet töltenek be az itteni cégek, a technológiai szektorban lemaradásban van az öreg kontinens.
Noha Európa vezető szereppel bír az olyan területeken, mint az autó- vagy repülőgépgyártás, a gyógyszergyártás vagy akár a divatipar, IT területen eddig nem született átütő siker. Nem létezik európai Amazon, Google vagy Meta. Vannak, akik szerint az AI lehet a kontinens nagy lehetősége a felzárkózásra.
A mesterséges intelligencia repíthet minket az élvonalba
A 31 éves Arthur Mensch a párizsi székhelyű Mistral ügyvezetője; startupját az alapítása után mindössze 4 héttel már 240 millió euróval támogatták a befektetők. A Mistral egy olyan saját LLM-et, vagyis nagy nyelvi modellt fejlesztett, ami ugyan tudásában egyelőre elmarad a mára viszonyítási pontként kezelt ChatGPT-től, viszont annál jóval olcsóbb és a futtatása is egyszerűbb. A cég vezére úgy látja, hogy az AI lehet Európa nagy ugródeszkája a technológiai versenyben.
Ahogy Arthur Mensch fogalmazott: „Tekintettel a rendelkezésünkre álló új eszközökre, mint például az LLM-ek, mindent ezek köré kell újjáépíteni. Ha valamit újra kell építeni, az előnyt jelent az új játékosoknak, mert gyorsan tudnak fejlődni”. Márpedig az AI az alapoktól értelmezi újra a gazdaság működésének megannyi aspektusát – ez a gyökeres változás pedig már el is indult.
A francia döntéshozók feltett szándéka, hogy ebből a lehetőségből Franciaország se maradjon ki. Az országban működő startup vállalkozások támogatására külön kormányzati szerv alakult La Mission French Tech néven. A francia kormány elsődleges feladatának a megfelelő finanszírozás kialakítását tekintette, így a kutatási tevékenységet mára adókedvezménnyel segítik, és egy több milliárd eurós beruházási koncepciót, a “France 2030” tervét is letették az asztalra. Emellett a tőkenyereségre vonatkozó egykulcsos adóval serkentik a vállalkozói kedvet.
Az európai technológiai iparban egyébként is szépen nő az elérhető kockázatitőke-mennyiség; 20 év alatt több mint százszorosára emelkedett. A kontinensen már van is példa olyan “unikornisokra”, akik rövid idő alatt robbantak be és taroltak le egy piacot – ilyen például a Spotify vagy a Revolut is. Áttételesen pedig az is segíthet, hogy az ezekhez hasonló unikornisoknál dolgozó, jól képzett szakemberek hajlamosak különválva újabb startupokat alapítani.
Zöld technológia és AI
Az optimista iparági szereplők a zöld technológia és a mesterséges intelligencia kombinációjában látják Európa nagy lehetőségét, és szerintük csak idő kérdése, mikor nő ki ebből egy igazán nagy európai techsiker. Mindkettő globálisan is transzformatív változást jelent, és Európa erős az ezekhez kapcsolódó fejlesztésekben, így elképzelhető, hogy kontinensünkről kapnak méltó vetélytársat a nagy amerikai techcégek.
A klímainfrastruktúra terén kiemelhető cégek az akkugyártásban utazó Northvolt és a “tiszta acélt” gyártó H2 Green Steel, de sok másik cég is ígéretes korai fejlődési szakaszt tudhat a háta mögött, és megvan bennük a potenciál, hogy igazán nagyra nőjenek. Érdemes ezek mellett megemlíteni még az egészségügyi technológiák piacát és a fintech szektort (vagyis digitális pénzügyi szolgáltatások piacát) is, hiszen Európa mindkettő fejlesztésében élen jár. Nem kizárt, hogy ezek valamelyikéből kaphatnak kihívót az amerikai kontinens domináns techipari szereplői.