Lerágott csont, hogy a közösségi média világának “nagy öregjei” régóta csak szaladnak a TikTok sikere után. A Facebook és az Instagram is sorra jelenti be a TikTokhoz megszólalásig hasonló új funkcióit – most pedig a YouTube Music is erre az útra lépett a Samples megjelentetésével.

Az új belépő diadalmenete

A “mesterséges intelligencia” után talán a “TikTok” volt a techvilágban leggyakrabban használt kifejezés az elmúlt nagyjából egy évben. A kínai rövidvideós platform ugyanis jött, látott, és győzött, különösen a fiatalok körében. 

Bár a havi aktív felhasználók tekintetében a Facebook, a YouTube, a WhatsApp és az Instagram (illetve a kínai WeChat) továbbra is vezetnek, a TikTok szédületesen gyorsan fejlődik. A TikTok volt az első olyan applikáció, amit egy negyedév alatt (2020 első negyedévében) 315 millióan töltöttek le. De az is szemléletes adat, hogy idők kezdete óta a TikTok összesen az ötödik olyan app, ami több, mint 3,5 milliárd letöltéssel büszkélkedhet – és a másik négy mind a Meta tulajdona.

A TikTok gyorsan növekvő felhasználói táborának nagyjából harmada kerül ki a 10-19, illetve a 20-29 éves korosztályból, tehát elmondható, hogy a fiatalok egyre növekvő arányban használják a kínai gyökerű videós platformot. Nem meglepő, hogy a hagyományos közösségi platformok veszélyeztetve érzik dominanciájukat, és mindent megtesznek azért, hogy a TikTok sikerének nyomába érjenek.

A TikTok titka és a YouTube Samples

Az app felívelése egybehangzó szakértői vélemények szerint a friss, rövid videóknak köszönhető. A TikTok algoritmusa sorozatosan kínálja ezeket a rövid, szórakoztató, sokszor zenés videókat. Az algoritmus ráadásul ügyesen ismeri ki a felhasználók érdeklődését, ezért a hihetetlen mennyiségű új videóból mindig valami érdekeset tud mutatni a fiataloknak. Talán ezért is töltenek a felhasználók elképesztően sok időt, mintegy napi 95 percet (vagyis több, mint másfél órát) TikTokozással.

A YouTube Music most egy erre kísértetiesen emlékeztető funkcióval bővül. A Samples használatával a felhasználók kedvenc előadóik rövid zenés videóit nézhetik sorra, miközben csak görgetniük kell a még frissebb tartalmakért – és az új zenék felfedezéséért. 

A YouTube-nak nem ez az első hasonló dobása: az USA-ban 2021-ben indult, majd a világ egyéb tájain is elérhetővé tett Shorts is a rövid videókat helyezte fókuszba, ezzel is a Z generáció tagjainak figyelmét igyekezve megragadni. (Hadd emlékeztessünk, hogy nemrég a Spotify is videós tartalmakkal bővítette repertoárját).

A Samples nemcsak az Amerikai Egyesült Államokban, hanem rögtön globálisan is elérhető lesz, így nemsokára kiderülhet, bejön-e a Google mesterterve a zenekedvelő fiatalok meghódítására!