Elon Musk, a Tesla alapítója megannyi őrületnek tűnő ötletét váltotta már valóra és formálta profitábilis üzleti vállalkozássá.

Az elektromos autók térnyerése a Tesla nélkül ma nem tartana ott, ahol, de a SpaceX “újrahasznosítható” űrhajói is technológiai ugrást jelentettek az űrutazásban. A milliárdos Neuralink-projektje a gondolatokkal vezérelhető számítógépek első megoldását fejleszti, és már fél éven belül beoperálná az első agyba ültethető csipet.

Min dolgozik a Neuralink?

A neurotechnológia és az elektromos autók között talán az egyetlen egyértelmű kapcsolat Elon Musk személye. A techmilliárdos régi ötlete egy agy-számítógép interfész kifejlesztése, ami minden korábbinál egyszerűbbé tenné a számítógépek vezérlését. Musk ezért alapította 2016-ban Neuralink nevű cégét. A vállalkozás már el is készült agyba ültethető csipjének első prototípusával, amit a legfrissebb bemutatójukon elmondottak szerint hat hónapon belül már embereken is tesztelne.

A Neuralink fejlesztés alatt lévő terméke egy apró készülék, ami az agyi aktivitást rögzíti és közvetíti. Az eszköz használatával nem csak a számítógépek könnyebb vezérlése érhető el: fejlesztőinek reményei szerint gyógyíthatatlan betegségek (például a Parkinson-kór) kezelését is segítheti majd, de Musk az éjjellátásról és a gondolatolvasásról is megosztotta vízióit. Emellett mozgássérült betegek is állapotuk javulását remélhetik majd a a Neuralink eszközétől – de legalábbis lehetővé válik számukra a digitális eszközök kezelése, ha erre jelenleg képtelenek.

Hogy működik a Neuralink megoldása?

A Neuralink-implantátum legújabb verziója alapvetően egy apró, gombelemhez hasonló eszköz, amit egy koponyából kivágott csontdarab helyére illesztenek majd. A csip 1024 darab ultravékony elektródával csatlakozik az agykéreg idegsejtjeihez és szinapszisaihoz.

Mivel az eszköz jelenlegi verziója az agykéreghez lesz bekötve, így elsősorban érzékszervi problémák kezelésében jelenthet áttörést. A cég a mozgássérültek problémái mellett jelenleg a látássérült betegek állapotának javítására fókuszál. Később azonban a mélyebb rétegek is elérhetővé válhatnak, így távlatilag a Neuralink megoldása segítséget jelenthet a depresszió, epilepszia vagy az Alzheimer-kór kezelésében. Musk pedig természetesen már visszajátszható emlékekről is fantáziál.

Nem is Elon Muskról lenne szó, ha a Neuralink eszközének beültetését nem robotok végeznék, a terveknek megfelelően teljesen önműködően. Ez már csak azért is kézenfekvő, mert a cég tervei szerint az implantátumokat akár pár évente cserélni fogják, hogy a csip viselői hozzáférjenek a folyton továbbfejlesztett funkciókhoz. A cég az amerikai gyógyszerfelügyeleti hivatallal (FDA) együttműködve fejleszti termékét, így teljes mértékben elképzelhető, hogy záros határidőn belül meg is kapja az engedélyt az első emberkísérletekre.

Neuralink a gyakorlatban

A Neuralink korábbi bemutatói és híradásai során megtudhattuk, hogy az eszközt már sikerrel ültették be patkányok, malacok és majmok agyába is. Korábbi bemutatók során a kutatók demonstrálták, hogy az agyi implantátum valóban sikerrel vette az agy által generált elektromos jeleket. 

Egy patkány agyába ültetett korai verzió például már 2019-ben sikerrel rögzítette a rágcsáló “gondolatait”, vagyis felismerte a tüzelő idegsejteket és elemezte az agy által kibocsátott jeleket. Ugyanezt a működést malacokon is demonstrálták, majd 2022 decemberében bemutattak pár olyan kísérleti majmot, amik gondolataik segítségével klikkeltek, irányítottak egy kurzort vagy gépeltek mondatokat (!).

Bár Elon Musk saját bevallása szerint maga is be fogja ültetni a Neuralinket az agyába, az eszköz széleskörű elterjedése valószínűleg még várat magára. Egyrészt a 2023-ra előirányzott első emberi beültetési dátum is jelentős késést jelent, hiszen ezt már 2019-ben, majd 2020-ban szerette volna megugrani a cég. Másrészt mindhárom eddigi nagyobb bemutató célja bevallottan a jól képzett munkavállalók toborzása volt, ami alátámasztja Musk szavait arról, hogy van még hova fejlődni: “Ki akarna egy iPhone 1-et a fejébe építeni, mikor már az iPhone 14 is elérhető?”.