Az elszaladó infláció és a növekvő gazdasági bizonytalanság minden vállalatot érintő negatív fordulat.

Ha eddig nem is, most a legtöbb cég – a legkisebbektől a legnagyobbakig – igyekszik számba venni, hol tud lefaragni költségeiből a hatékonyabb működés érdekében. Lássuk, mik a legkézenfekvőbb módok arra, hogy egy kis- vagy középvállalkozás csökkentse a működési költségeit!

Hosszú távú együttműködések

Ha vállalkozásunk jellege engedi, törekedjünk a távlati partneri viszonyok kialakítására. Egy elégedett, megbízhatóan visszatérő ügyfél hosszú távú bevételi forrást jelent – így ráadásul megspóroljuk az új ügyfelek felkutatásának és meggyőzésének költségét is. Ugyanez persze visszafelé is működik: ha vállalatunk régóta szerződött például egy beszállító partnerrel, a nehezedő világgazdasági helyzetben érdemes lehet rákérdezni, hogy tudnak-e biztosítani valamilyen kedvezményt a hosszú távú, bizonyítottan előnyös kapcsolat fenntartása érdekében.

Zöldítés = spórolás

Nincs új a nap alatt: a legjobb költség az a költség, ami nem is realizálódik. Vagyis például az újrahasznosítással, vállalkozásunk fogyasztásának csökkentésével jelentős megtakarításokat érhetünk el. Ha korábban nem léptünk, most ideje elgondolkodnunk a papírmentes iroda létrehozásán, illetve a papíralapú működéshez szükséges kellékek (pl. dossziék) figyelmes újrahasznosításán. De ugyanide tartozik irodánk vagy műhelyünk, telephelyünk energetikai korszerűsítése is: a világítás például könnyen modernizálható költséghatékony LED-lámpákkal, amik ráadásul adott esetben még erősebb, egészségesebb fényt is biztosíthatnak, mint a hagyományos izzók. Így egyszerre teszünk környezetünkért, pénztárcánkért és munkatársaink egészségéért!

Hatékonyabb működés kiszervezéssel

Bár sok KKV úgy gondolkodik, hogy a legjobb házon belül, már létező erőforrásokkal megoldani a feladatokat, ez sem feltétlenül igaz minden esetben. Egy kisvállalkozás vezetőjeként például jó eséllyel nem érdemes mechanikus, egyszerűen kiszervezhető munkával töltenünk az időnket, amikor ugyanannyi idő alatt nagyobb hozzáadott értékű, több hasznot hozó folyamatokat is végezhetnénk. Nem könnyű reálisan végiggondolni, milyen megszokott munkafolyamatokat tudunk költséghatékonyan kiszervezni, de érdemes, mert a felszabaduló idő növelheti produktivitásunkat és a vállalat jövedelmezőségét.

Vissza a cserekereskedelemhez

Egy nehezebb, vagy akár válságos időszak nem kell, hogy rögtön visszarepítsen minket a kőkorszakba – de a történelmileg bevált recepteket nyugodtan használhatjuk! Ilyen a barter, vagyis csereszolgáltatás, amelynek keretében nem pénzért veszünk meg egy szolgáltatást, hanem saját termékünket vagy szolgáltatásunkat ajánljuk fel cserébe. Persze ez nem működik minden szituációban, de amikor igen, egy KKV számára értékes erőforrást jelenthet, hiszen nagyban csökkentheti a költségeket.

Van jobb ajánlat?

Érdemes a korábbiak mellett folyamatosan monitorozni a beszerzési lehetőségeket és ellenőrizni, hogy meglévő szerződéseink helyett vannak-e jobb ajánlatok a piacon. Egy KKV számára igazi aranybánya lehet ez a folyamat, hiszen még a legkisebb cég is legalább egy maroknyi szolgáltatóval (pl. internet, bankolás, POS terminálok stb) van kapcsolatban, sokan pedig tucatnyi céggel szerződtek különféle szolgáltatásokra. Érdemes vezetni a visszatérő költségeket és figyelni a piacot, hátha találunk jobb ajánlatot, akciót!

Sok KKV számára jelenthet lehetőséget a Yettel új ajánlata, amelynek keretében szeptember 8. és december 31. között minden új 24 hónapos hűségidejű Business tarifa havidíja nettó 2022 Ft, függetlenül a csomag nagyságától! Ez azért nagyon jó ajánlat, mert például a kedvezményes Yettel Business Prime Plus tarifánkat választva korlátlan belföldi mobiladat és a korlátlan lebeszélhető percek mellett havonta akár nettó 10 224 Ft-ot is meg lehet spórolni egészen az év végéig! Így minél hamarabb vásárol egy KKV új Business tarifát, annál többet tud megspórolni az idei év hátralévő részében.