A Tesla neve mára egybeforrt botrányhős tulajdonosának, Elon Musknak a különféle viselt dolgaival.

A médiában ezek ma nagyobb visszhangot kapnak, mint maga a vezető elektromosautó-gyártó, pedig a cég története igazán egyedi sikersztori, ami bőven megérdemli, hogy szót ejtsünk róla. Lássuk, mit érdemes tudni a Tesláról és annak vezérigazgatójáról, honnan jön a Tesla, és milyen út vezetett a világsikerhez?

Kicsoda Elon Musk?

Ha a Tesláról beszélünk, muszáj a vállalat vezérigazgatójával, Elon Muskkal kezdenünk. Érdekes mellékszál, de aki még ennyi idő után is szokatlannak találja a dél-afrikai eredetű név hangzását, emlékeztesse magát, hogy Musk legkisebb lánya az X Æ A-Xii névre hallgat. Sokan zseninek tartják, mások szerint egy mázlista őrült – de annyi biztos, hogy Musk ma a világ leggazdagabb embere, ami nagyrészt a Teslának köszönhető.

Persze Musk már bőven a Tesla előtt is aktív volt: első videojátékát 12 évesen írta, majd 500 dollárért értékesítette. 24 évesen viszont már elindította első igazán komoly vállalkozását is: a Zip2 nevű céget végül négy évvel az alapítás után, 1999-ben adta el a Compaq-nak 341 millió dollárért. Ebből indította aztán következő vállalkozását X.com néven, ami pár évvel később egyesült a PayPal fizetőóriással. A PayPalt pedig az eBay vette meg 2002-ben, 1,5 milliárd dollárért. Ez biztosította Musknak a tőkét a SpaceX űripari vállalkozás elindításához. A siker tehát már a Tesla előtt sem kerülte el Elon Muskot – de az igazi áttörést ez a cég hozta el.

A Tesla indulása

Musknak szívügye volt az amerikai olajfüggőség csökkentése, talán ezért is látott nagy lehetőséget a Teslában. Pedig a cégből akkor még nem sok látszott: a 2003-ban Martin Eberhard, Marc Tarpenning és Ian Wright által megalapított Tesla Motors csak egy aprócska startup volt az elektromos autózás nulladik pillanatában. Számos befektetőnél házaltak, de végül csak Elon Musk szállt be az üzletbe 6,5 millió dollárral 2004-ben, majd további befektetésekkel, összesen 70 millió dollár értékben a következő években. 2008-tól ő a vállalat vezérigazgatója, de a szóbeszéd szerint a vállalatvezetés mellett a mérnökök munkájában is erősen részt vesz.

Az első elektromos modellek

A Tesla elsődleges célja a kezdetektől az volt, hogy bebizonyítsa, az elektromos autózás lehet kompromisszummentes alternatívája a belsőégésű motoroknak. Bár mindig is a tömeggyártású elektromos autók tervezése volt a vállalat elképzelése, stratégiájuk szerint első körben egy szuperprémium sportautóval igyekeztek megvetni a lábukat az autópiacon.

Ez meg is valósult, hiszen a Tesla Roadster kis példányszáma és magas árcédulája, na meg persze kivételes gyorsulása garantálta a kellő figyelmet. Ezután fordultak rá a Model S és a Model X típusok gyártására. Ezek a modellek, bár továbbra is a luxuskategóriát célozták, már elérhetőbbek voltak, és a nagyobb publikum előtt is bizonyították az elektromos autózás előnyeit.

A biztonságra, teljesítményre és hatékonyságra optimalizált, 2013-ban megjelent Model S telitalálatnak bizonyult. A szokásos összehasonlítási alapként szolgáló 0-100 km/h sprintet 2,28 másodperc (!) alatt tudja le, ami egészen szédítő adat; a gyorsulás a beszámolók szerint képes az ülésbe passzírozni az utasokat. A kocsi emellett biztonságos is, minden kategóriában ötcsillagos minősítést kapott az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivataltól. A sajtó is körülrajongta az új modellt, nevezték például “a valaha tesztelt legjobb autónak” is.

Kacskaringós út a piacvezető pozícióig

Ilyen felvezetés után nem csoda, hogy a már széles tömegek számára is elérhető Model 3 óriási durranás lett. Ezzel a modellel vált a Tesla piacvezetővé az önvezető és elektromos meghajtású autók fejlesztésében és gyártásában. De a siker ennek ellenére sem jött könnyen: a vállalat még 2019 áprilisában is 702 millió dolláros veszteséget jelentett, hiszen a nyereségesség eléréséhez nagy tételben kellett gyártaniuk és értékesíteniük modelljeiket.

A részvénypiacokon a Teslában rejlő potenciál már akkor is megigézte a befektetőket, amikor valódi nyereség még nem társult a papírok mellé – így lett a Tesla annak ellenére a világ legnagyobb autógyártója, hogy az eladott példányszámok alapján még nem volt jelentős szereplő.

Az eladott darabszámok azonban, úgy tűnik, alátámasztják a Tesla stratégiáját: az első Roadsterből összesen 2.500 példány készült, a Model S-ből már az első három évben 150.000 adtak el, míg a Model 3 mára 1 millió eladott példány felett jár. A cég ma erősen nyereséges, autói pedig egyre népszerűbbek az egyébként is az elektrifikáció felé dübörgő autóiparban. Úgy tűnik, a hihetetlen növekedés után a Tesla csillaga továbbra is felfelé ível!