Az egyre nehezebb, és a javulás legkisebb jeleit sem mutató gazdasági helyzet kemény időket hozhat a startupok számára.

Az ígéretes, ám nemrég indult vállalkozásokat Amerikában máris megcsapta az új idők szele, és sokán meg is kezdték az elbocsátások első hullámát. Mi vár a startup-szcénára, és hogyan hathat ez a digitális gazdaság egészére?

A nagy gazdasági fellendülés időszaka

Kezdjük egy gyorstalpalóval a közelmúlt gazdaságtörténetéről! A legutóbbi gazdasági válság időszakának hagyományosan a 2008 körüli éveket tekintjük. Az Amerikában hitelezési válságként indult recesszió világszerte fontos dominókat döntött le, és megrázta a világgazdaság egészét. A probléma kezelését az amerikai központi bank szerepét betöltő FED az úgynevezett “mennyiségi lazításban” látta. Ez leegyszerűsítve azt jelentette, hogy a válságot követő években eszméletlen mennyiségű pénzt pumpáltak a gazdaságba, ezzel felpörgetve annak működését.

A nagyjából 2008 vége óta zajló időszak a pénzügyi befektetések és a startup-világ aranykorának tekinthető. A befektetők dúskáltak a pénzben, és minden, érdemi hozammal kecsegtető ötletre bőségesen öntötték a forrásokat – ez természetesen kedvez az innovatív ötletekre épülő induló vállalkozásoknak is.

Ez az időszak azonban idén március 9-én véget ért, amikor a FED úgy döntött, a szárnyaló infláció miatt leállítja a közel 14 éve futó programját. Ez, párosulva az orosz-ukrán háború hatásaként kilövő energiaárakkal és a gazdaság egyéb kihívásaival, merőben új helyzetet teremt minden szereplő számára. Különösen sebezhető a KKV-szektor, illetve azon belül is az újszerű ötletekre építő, hagyományosan garázsból kinövő startupok köre.

Elbocsátások az unikornisoknál

A Cameo nevű amerikai cég például egy itthon alig ismert platform, ami a tengerentúlon szép karriert futott be. 2017-es indulása óta a felhasználók olyan sztárok, mint Snoop Dogg, Tony Hawk, vagy Ice Cube közreműködésével küldhettek személyre szabott videóüzeneteket a Cameon keresztül – ezért persze szabad szemmel is látható summát fizettek. Egy Snoop Dogg által prezentált szülinapi köszöntés például 3000 amerikai dollárt, vagyis több, mint 1,1 millió forintot kóstált, a bevételekből pedig a Cameo is megkezdte a növekedést.

Egészen idén májusig tartott ez a szép időszak, amikor is a cég vezérigazgatója minden alkalmazottat egyeztetésre hívott, és bejelentette, hogy az összes munkavállaló mintegy negyedének búcsút intenek. Hasonló esett meg a Mainstreet nevű fintech (vagyis digitális pénzügyi szolgáltatásokat kínáló) vállalatnál is: az alkalmazottak mintegy 30%-át bocsátották el májusban.

Egy elbocsátásokra specializálódott weboldal szerint január óta mintegy 50 startup jelentett be nagyobb arányú leépítést. Ezek a kockázati tőkére és gyors növekedésre építő vállalkozások most saját bőrükön tapasztalják, hogy egyre kevesebb a szabad pénz a gazdaságban, és egyensúlyba kell hozniuk költségeiket a valós bevételeikkel. A felszökő kamatok, a világgazdaságban tapasztalt bizonytalanság és persze a felrobbanó infláció a kockázati tőkebefektetők szilaj kedvét is visszafogta, így a jövőben nehezebbé válhat az új vállalkozások felfuttatása is.

Nem csak a kicsiket érinti – de van még remény

A negatív irányú változásoknak a kisebb, esetleg még bizonytalan bevételű vállalatok vannak a leginkább kitéve. De a ránk váró nehéz idők a nagyokat sem kímélik: a Facebook-anyacég Meta is májusban jelentette be, hogy ugyan elbocsátásokra még nem kényszerül, de mostantól bizonyos területekre nem vesz fel új munkavállalókat.

Mindamellett, ha nem is rózsásak a kilátások, azért nem is reménytelen a helyzet. Szakértők szerint az elmúlt bő évtized gazdasági fellendülésében sok kockázati tőkealap jött létre, amikben a mai napig óriási pénzek vannak. Ezek pedig továbbra is a megtérülést keresik, tehát a jól teljesítő fiatal vállalatok továbbra is képesek lesznek forráshoz jutni.

A ma ismert nagy tech-cégek közül nem egy (például a Meta, az Uber, vagy az Airbnb is) válságos időszakban jöttek létre, és mára masszívan sikeres vállalatok, amiket megerősítettek a nehéz idők.  De tény, hogy azok a most vagy nemrég indult vállalatok, amelyek nem tudják hamar jövedelmezővé tenni működésüket, vagy nem küzdenek meg elég hatékonyan az elérhető szűkös forrásokért, alulmaradhatnak és megszűnhetnek az elkövetkező nehéz időszakban.