Bár a koronavírus-járvánnyal beinduló chiphiány okoz némi fejtörést (és persze bőséges áremelkedést) szerte a világon, ez nem jelenti, hogy a techipar nagyjai ne invesztálnának kutatás-fejlesztésbe.

A Google és az Apple például gőzerővel dolgoznak az okoskütyükbe és laptopokba épített chipek újabb generációin.

Vegyük sorra, mit hozott ez a fejlődés a közelmúltban, és milyen újdonságokat várhatunk!

Apple M1, M2, és a többi

Az Apple már jó ideje maga gyártja az iPhone-ok és iPadek chipjeit, amik régóta igazodási pontot jelentenek a mobileszközök piacán. A techóriás azonban 2020-ban, 15 évnyi partnerség után döntött úgy, hogy laptopjaiban is saját fejlesztésű processzorokra cseréli a korábban az Intel által gyártott chipeket. De kezdjük a telefonokkal!

A legújabb iPhone-okat meghajtó A15 Bionic chipek a legtöbb összehasonlítás szerint teljesítményben megverik a piacon elérhető többi lapkát, de persze a mobilpiacra jellemző erős verseny miatt ez általában csak átmeneti előnyt jelent. A rivális Samsung például máris bejelentette Exynos 2200 néven fejlesztett új rendszerprocesszorát (System on a Chip, vagyis SoC). Az Apple válasza borítékolható volt, és mára a hírek is igazolják: pletykák szerint már kész is a korábbi 5 nanométeres csíkszélességről a modernebb 4 nanométerre váltó A16 Bionic család fejlesztése. A jövő szintén nem meglepő – már tervezik a 3 nanométeres átállást, ami újabb teljesítménybeli ugrással kecsegtet.

Érdekesebb azonban a laptopokba kerülő chipek története. Mikor az Apple másfél évtized után az Intellel való szakítás mellett döntött, sejthető volt, hogy valami nagy dobásra készülnek. Az Apple első, kifejezetten Mac-ekhez tervezett chipje végül az M1 nevet kapta, és úgy tűnik, beváltotta a hozzá fűzött reményeket: az Apple szerint az M1-gyel szerelt MacBook Air-ek például kilencszer (!) gyorsabbak az előző, még Inteles generációnál, miközben akksijuk akár 18 órányi videolejátszást is kibír. Az M1-es gépek a vásárlók visszajelzései szerint is gyorsak és halkan működnek, a siker pedig igazolhatja az Apple új stratégiáját.

Tavaly év végi pletykák szerint a 2022 nyarán megjelenő MacBook Air laptopok új generációjában már a továbbfejlesztett M2 processzorok fognak dolgozni. Talán még ennél is jobban megdobogtatja az Apple-rajongók szívét, hogy a gigászi techvállalat már bőszen fejleszti a 3 nanométeres technológiát, ami az iPhone-okon túl a laptopokban lapuló M3 chipek esetében is jelentős teljesítménynövekedést hozhat. Ezek a modellek 2023 környékén debütálnak majd.

Google Tensor

A Google 2021 augusztusában leplezte le Pixel 6 és Pixel 6 Pro nevű okostelefonjait. Bár talán a legfeltűnőbb újítás a készülékek alumínium háza és a kamerákat rejtő rész újszerű dizájnja, az igazán nagy durranás a telefonokat meghajtó mikrochip, a Tensor volt.

Csakúgy, mint az Apple, a korábbiakban a Google is beszállítóktól (például a Qualcommtól) vásárolta a kütyükben használt chipeket. A Pixel 6-tal azonban (részben) házon belüli fejlesztésű rendszerprocesszor került a készülékekbe. A chipet iparági információk szerint a Samsunggal közösen fejlesztette a keresőóriás. A Google chip-üzletágának vezetője, Phil Carmack elmondása szerint a Tensor nevű új chipekre főleg a mesterséges intelligencia miatt volt szükség. A nagy számítási teljesítményt megkövetelő MI-alkalmazások erősen fogyasztották a korábbi készülékek akkumulátorait.

A saját fejlesztésű Tensor mobilchipek a mesterséges intelligenciát és gépi tanulást kihasználó funkciókra vannak kihegyezve, így az ezzel szerelt telefonok például valós idejű fordítást, jobb beszédértést, és spéci kamerafunkciókat is kínálhatnak – mindezt 24-48 órás üzemidővel. Bár a számok alapján a Tensor nem a legerősebb lapka jelenleg a piacon, a Google hisz benne, hogy a specializált kialakítás miatt összességében mégis jobb felhasználói élményt nyújtanak, mint a papíron gyorsabb, de nem MI-re fókuszálva fejlesztett chipek.

Tavaly év végi hírek szerint a Google már javában fejleszti a Tensor chipek következő generációját a Pixel 7 sorozat készülékeihez, így az új modellek minden eddiginél ügyesebben végezhetnek majd mesterséges intelligencia alapú feladatokat.