Az elmúlt évtizedben akkora fejlődésen mentek keresztül a mesterséges intelligencia, illetve az okosalgoritmusok által vezérelt, egyéni felhasználásra szánt különféle IoT-eszközök, hogy azóta az életünk szinte minden szegletét behálózták.

Nincs ez másként a kiskereskedelemben sem, ahol  nemcsak arról van szó, hogy részben a digitalizációnak, részben a harmadik éve tartó világjárványnak köszönhetően a kiskereskedelmi forgalom jelentős része átterelődött az online térbe: az offline vásárlás menetét is visszavonhatatlanul megváltoztatták az intelligens próbafülkék vagy az okospénztárak.

De kezdjük az egyszerűbb példákkal!

1. Online vásárlás személyes átvétellel

A Business Insider felmérése szerint az egyesült államokbeli fogyasztók kétharmada választja az online vásárlás és a személyes átvétel kombóját. Erre az egyik magyarázat az lehet, hogy a harminc alatti fogyasztók közül sokan környezettudatos szempontok alapján intézik az életüket, így a vásárlásaikat is – ezzel a módszerrel pedig nem terhelik a környezetet a házhozszállítás által. A másik lehetséges magyarázat, hogy az árérzékeny rétegek számára a szállítási költség kikerülése az egyik legkézenfekvőbb mód a vételár csökkentésére.

2. RFID technológia

Az évtized egyik legnagyobb technológiai áttörése az RFID technológia, azaz a rádiófrekvenciás azonosítás kiskereskedelmi bevezetése volt. Ezek lényegében a termékekre ragasztott intelligens vonalkódok, amik leolvasva más fontos pluszinformációkhoz is hozzájuttatják a kiskereskedelmi dolgozókat. A kódok használata kényelmesebb és hatékonyabb munkavégzést, és jobb vásárlói élményt eredményez.

3. QR-kód

Ma már szinte mindenki találkozott QR-kódos megoldásokkal, így nehéz felidézni azokat az időket, amikor ez máshogy volt – de valójában ez a technológia is csak a 2010-es években jelent meg. Szinte mindenre használható: a beléptetéstől kezdve az információátadáson át a pontgyűjtő akcióig szó szerint nincs olyan felhasználási terület, ahol ne láttunk volna már legalább egy QR-kódos példát.

4. Interaktív próbafülke

Habár hazánkban még nem találkoztunk ezzel a megoldással, a Ralph Lauren már 2015-ben előrukkolt az intelligens próbafülke ötletével, amit akár sztenderd is lehetne minden ruházatot árusító üzlet számára. A forradalmi újítás abból áll, hogy a fülkében a felhasználó kedve szerint állítgathatja a különböző fényviszonyokat, a fülke stílusát és elrendezését, hogy biztosan ne otthon vagy természetes fénynél derüljön ki, hogy az újonnan beszerzett, tökéletes fekete kabát valójában kék.

5. Képfelismerés

Ahogy az arcfelismerő technológia is ugrásszerű fejlődésen esett át, a különböző használati tárgyakat azonosítani képes szoftverek is egyre megbízhatóbbá váltak a közelmúltban. A Pinterest és a hozzá hasonló platformok már 2015-ben elkezdték integrálni ezeket a technológiákat, hogy a felhasználóik vizuális kereséseket is végrehajthassanak. Ez azonban mára lehetővé tette, hogy ha például találkozunk egy pompás, de drága tárggyal, akkor azt lefotózva az internet végtelenségében az utolsó csavarig megegyező másolatot találjunk, jóval kedvezőbb áron. De akár arra is lehet használni, hogy a filmben látott lenyűgöző kortárs festmény alkotóját felkutassuk – és megvásároljuk egy képét.

6. 3D nyomtatás

A 3D nyomtatás gondolata tíz éve még úgy hangzott, mint ma a repülő autóké. Ehhez képest a technológia néhány év leforgása alatt a misztikus csodagép státuszból a szinte bárki számára elérhető és bármire használható kategóriába került. Ennek megfelelően – leszámítva azt a néhány tényleg lélegzetelállító projektet, amit például az egyedi ergonómiájú, karbonszálas művégtagokkal csinálnak – 3D-nyomtatással sok esetben értéktelen kacatok készülnek.

7. Önpénztár

Az önkiszolgáló kasszák (self-checkout), vagyis az emberi erőforrást mellőző pénztárak mind vásárlóként, mind kiskereskedelmi dolgozóként kényelmesebbé és gyorsabbá tehetik az életünket. Ez különösen igaz az olyan nagy forgalmú helyeken, mint amilyenek a stadionok, a bevásárlóközpontok, vagy például az IKEA.

8. Mondjak egy faviccet? Chatbot.

A chatbotok az automatizálás és a digitalizálás egyik alapvető elemét jelentették az elmúlt évtizedben. A kereskedők mindenféle botokkal próbálkoznak a webáruházi asszisztenstől kezdve a Facebook-integrált üzenetküldőn keresztül a legegyszerűbb automatikus értesítő SMS-ekig. Ma már 150 ezer forintos havi költségért cserébe önfejlesztő, AI-alapú, mindennel integrálható társalgóbotot lehet vásárolni, amivel bizonyos szektorokban jelentős emberi erőforrás kiváltható. Valószínű tehát, hogy a chatbotok kora nem csengett le, sőt, még csak most fog valódi virágzásnak indulni. 

9. Testszkenner

A Naked Labs nevű vállalat egy olyan mérlegből és tükörből álló 3D testszkennert fejlesztett ki, amely lényegében a reptéri ellenőrzőkapuk elvén működik. A különbség, hogy fémdetektálás helyett a vizsgált test súlyát, testzsírszázalékát, izomtömegét, és fizikai paramétereit képes meghatározni. A találmány mögötti ötlet lényegében az, hogy ez az okostükör a testünk olyan fokú monitorozását teszi lehetővé, ami ezidáig otthoni körülmények között elképzelhetetlen volt. Az eszközhöz tartozó appon keresztül világklasszis személyi edzők szolgáltatnak személyre szabott étrendet, edzéstervet, és rekreációs programtervet a felhasználók számára. Ha elterjed a technológia, akkor a jövőben a fitnesz mellett például arra is használhatjuk majd, hogy a webáruházakban elérhető ruházati cikkeket olyan élethűen testünkre (mármint digitális tükörképünkre) vetítve tekinthessük meg, akár egy valódi próbafülkében.  Az előrejelzések szerint a telemedicina lehet az egyik leghasznosabb felhasználási területe a találmánynak.