A rossz hír, hogy ez a szám a Facebook saját kutatásának eredménye.

A jó hír, hogy ez az újfajta digitális függőség nem teljesen olyan, mint az igazi, kézzelfogható függőségek, például az alkoholizmus. A probléma viszonylag újkeletű, így különösen fontos lenne tovább vizsgálni a jelenséget, ha másért nem, a probléma pontos megértése céljából. Ezt valószínűleg a tanulmány készítői is így gondolták – a folytatásra azonban várnunk kell, mert a Facebook az eredmény megjelenését követően feloszlatta a kutatócsoportját.

Függőség a digitális világban

Mit jelent az addikció egy digitális entitás vonatkozásában? A legegyszerűbb és talán már mindenki által átélt élmény az, amikor hiába öt perce zártad be az alkalmazást, érthetetlen módon újra azon kapod magad, hogy valahogy miközben nem figyeltél, automatikusan újra visszakalandoztál a Facebookra. Ez persze nem feltétlenül a Facebook-függőség tünete. Lehet például az extrém unalomé vagy frusztrációé is egy olyan helyzetben, ahol örömtelen és végeláthatatlan várakozásra vagy ítélve. Orvosi rendelőben. Éjszakai járatot várva. Postán. Mind ismerjük a helyzetet.

De olyan is előfordult már, hogy meg volt nyitva a Facebook a gépeden, de egy öntudatlan mozdulattal előkaptad a telefonodat és azon folytattad a görgetést? Na, igen. Ez már kellemetlenebb, de még mindig nem a vészes kategória. De akkor mi az? A szakértők szerint a valódi veszélyzóna nagyjából ott kezdődik, amikor a fenti két esemény rendszeresen előfordul és mindez egyfajta tehetetlenségérzéssel párosul. Tehát amíg nem érzed rosszul magad tőle, addig nincs gond. Noha ez nem hangzik túl megnyugtatóan elsőre, úgy tűnik, a Facebook-függőség speciális esetében tényleg igaz. Másrészt pedig ez a tény különbözteti meg leginkább a Facebook-függőséget többi klasszikus függőségtől.

Ahány ház, annyi szokás

Az ugyanis önmagában nem betegség, de még csak aggodalomra sem ad okot, hogy a lehetetlenségig felgyorsult modern világunkban néha mindenkiben feltámad – akár kimondatlan, tudatalatti – az igény egy kis kikapcsolódásra, ami nem igényel koncentrációt. A probléma éppen ott kezdődik, amikor a Facebook – pont ezt a kikapcsolódás funkcióját elveszítvén – az ellenkezőjévé alakul át: egy folyamatosan, mesterségesen, erőszakosan fenntartott figyelmi állapottá, amiből maximum időfoszlányokra szakadhat ki a felhasználó, de igazán sosem hagyhatja abba. A Facebook-függők tünetei azt mutatják, hogy alapvetően nem az történik, hogy ezek a felhasználók extra sokszor nyúlnak a szerhez vagy nagyon hosszan játszanak vele minden alkalommal. A függőség könnyebben értelmezhető a valós és a virtuális világ relációjának megfordulásával: a függő felhasználók már-már kényszeresen csekkolgatják, hogy van-e értesítésük, posztolt-e valaki valami érdekeset, történt-e valami a legutóbbi látogatás óta stb. Mert az igazi élet ott zajlik, az alkalmazáson belül.

Ennek eredményeképpen sem nyugodtan enni, sem aludni, sem zavartalanul figyelni, dolgozni, tévézni, beszélgetni nem tudnak. Néhány perces időközönként leküzdhetetlen késztetést éreznek újra megnézni, hogy mi történt a közösségi médiában. Ez a folyamat pedig kívülről nézve is ördögi körnek tűnik. Mivel aki azzal van elfoglalva, hogy a Facebookját nyomogassa egész álló nap, sőt, még alvás közben (helyett) is, annak nyilvánvalóan nem marad ideje élni. Az egyre kiüresedő életből pedig még nagyobb a késztetés egy olyan másikba menekülni, ahol a jó dolgok történését sejtik -vagy remélik, vágyják. Hogy kinek mit jelent az életében a közösségi média, az egyénfüggő. De kedves olvasóinknak azt javasoljuk, ne tulajdonítsanak neki túlzottan nagy jelentőséget: az internet csak egy eszköz, az élet nem Facebook-függő!