Sokan sokféle elvet vallanak, ha a vállalatvezetés kérdésköréről van szó. Az úgynevezett vállalkozói szemlélet, a folyamatos fejlődésre törekvő, kihívásokban is csak az örökös lehetőséget látó üzletember-észjárás 2020 óta még hasznosabb tulajdonság, mint előtte.

A home office tömeges elterjedése sokak számára új lehetőségeket hozott, az otthoni munkavégzés mikrovállalkozások sokasága előtt nyitott új utakat. A Facebookon tekervényesen keresztülhivatkozott csoportok fürtjeiben virágoznak a koronavírus-járvány hatására indult egyszemélyes hobbi vagy bérkiegészítő vállalkozások, melyek többnyire szellemi szolgáltatásokkal vagy kézműves termékekkel kereskednek. Ezekből az egyfős szabadidőprojektekből a legtöbb esetben azonban nem válik több tíz vagy akár száz főt foglalkoztató kis- és középvállalkozás. Ennek persze ezer oka lehet. Nyilvánvalóan a leggyakoribbak a hajlandóság, az eszközök, a tőke vagy az idő hiánya.

Ebben a cikkben mi most azzal szeretnénk kicsit közelebbről foglalkozni, amikor ezek megvannak, növekszik a vállalkozás, de ezzel egyidőben belülről bomlik a rendszer, hiszen egy vállalkozás felépítésénél csak az állandó irányítása nehezebb.

Ahogy a világ fejlődik, úgy a különböző vállalatvezetési módszertanok is. Míg régebben a hierarchikusan felépülő modellekben hittek, úgy a digitalizáció térnyerésével és a munkafolyamatok modernizációjával egyre inkább a horizontálisan egymáshoz kapcsolódó kooperáció felé tolódik el a hangsúly. Ez nem is meglepő, mivel a szigorú hierarchia többségében az olyan operatív termeléssel foglalkozó területeken működik hatékonyan, mint amilyenek például a gyárak, üzemek. Ezzel szemben a KKV-k és startupok többsége olyan szektorokban tevékenykedik, amelyek minden szinten stratégiai gondolkodást, kritikai szemléletet, innovatív ötleteket és kreatív megoldást igényelnek.

Lassú víz

Habár az agilis módszertant már az 1980-as években elkezdték fejleszteni, mai formájában először 2001-ben, azaz éppen húsz éve definiálták. Ehhez képest viszonylag lassan sikerült becsorognia a köztudatba. Ez részben azzal magyarázható, hogy eredendően szoftverfejlesztési módszer volt, amelyet fokozatosan adaptáltak a projektmenedzsment és az általános vállalatvezetés területére. Az agilitás a módszer esetében azt jelenti, hogy a hosszas, lineárisan egymásra épülő folyamatok (vagy szervezeti egységek) helyett a termékfejlesztés (és a munkavégzés általában) rugalmasabb, gyors ciklusok ismétlődéséből áll.

A munkafolyamatok önszerveződő és keresztfunkcionális csapatok közötti együttműködésben zajlanak. Ezáltal a módszertan támogatja az adaptív tervezést, az evolúciós fejlesztést, az MVP-k (Minimum Viable Product), azaz a leggyorsabban elkészíthető első üzemképes prototípusok megalkotását, korai szállítását, a folytonos javítást valamint a felmerülő új igényekre és problémákra adható gyors, de közben rugalmas megoldások kidolgozását.

Ezek a tulajdonságok akkor válnak különösen hasznossá, ha az adott vállalat tevékenysége éppen egy olyan kreatív vagy innovatív iparágban zajlik, mint amilyen a módszer feltalálásának helyszíne, az IT szektor. Esetleg bármilyen iparágon belül úttörő tevékenységet végez, például újfajta mezőgazdasági eljárások vagy termények feltalálásán fáradozik.

Azt tehát nagyon fontos figyelembe venni a módszer (meggondolatlanul hirtelen és garantáltan sikertelen) kipróbálását megelőzően, hogy a modell elmélete horizontálisan épül fel. Ebből adódóan kizárólag olyan környezetben alkalmazható hatékonyan, ahol szintén nem vertikális hierarchiában zajlanak a munkafolyamatok.